
Január 6-án - az Érmisz és a Midesz szervezésében - az év első stand-up comedy estje került megrendezésre a Spíler klubban.
Mint minden első próbálkozásnak megvan a maga gondja, itt is lehetett néhányat tapasztalni.
Az esemény - program szerint - este 9 órakor kezdődött volna, ha néhány fiatalembernek nem lett volna fontosabb a már elkezdett billiárd partit befejezni. Ezért a fellépők és a közönség is várakozó álláspontra helyezkedtek minegy tíz percig.
A hangosításban észlelhető akadozások - melyek miatt egy-egy poént nem lehetett érteni - láthatóan a fellépőket is zavarta.
A klubban tartózkodók közül néhányan nem biztos, hogy az előadás miatt voltak ott, ezért inkább magukat szórakoztatták. A két fellépő közötti szünetben Bántó Norbert szervező, műsorvezető meg is jegyezte, hogy ez a műsor egy dumaszínház, és mint minden színházban, itt is illő az előadó(k)ra figyeni.
Mindent összevetve jól sikerült az első stand-up comedy est és a közönség nagy része élvezte a két humorista produkcióját.
Bántó Norbert még elmondta, hogy a következő előadást - melyre kb. két hónapon belül sor kerül - már egy olyan helyen (helységben) fogják megrendezni, ahol többen és kényelmesebben is elférnek.





















Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.